16.02.2011

Le irjam, ne írjam?
Sokat gondolkoztam rajta mit,mennyit is írjak le arról ami ezalatt a 14 hét alatt történt. párszor irtam,de az nem adta vissza azt amin átmentem. Elöször is összefoglalva átéltem a lelki poklot. Mindennap sirtam, elátkoztam,hogy megszülettem,elátkoztam ,hogy élek! A szemem vörös volt a sirástól ,a lelkem azt hittem meghalt. De lassan rájöttem,hogy elöször meg kell halni ahhoz ,hogy élhessek. Az elmúlt 44 évet "feldolgoztam" vagy legalább is megpróbáltam feldolgozni. Igaz inkább sok ,sok becsukott ,elfelejtett ajtót nyitottam ki. Mert a feldolgozástól még messze vagyok. Most kiderül,hogy a kinyitott ajtokon át tudok -e menni vagy megint bezárok mindet és élem azt az életet amit már mindennek csak ÈLET-nek nem lehet nevezni. Szabad volt sirni, szabad volt gyengének lenni... Kinyitni a gennyes sebeket, és abban bizni ,hogy ha kijön minden akkor könnyebb lesz! A lelki sebekhez még jönnek a testi sebek. Fájdalmas operációk stb. Mi a rosszabb a testi kin vagy a lelki? Nem tudom pedig nekem volt elég tapasztalatom ,hogy összehasonlithassam.... Mindenki hibás és senki sem hibás.. Èn vagyok hibás ,nem vagyok hibás! Egy káosz volt a lelkemben, fejemben. Most is az van ,de talán most eltudok indulni egy irányba ami nem az lesz ahol eddig jártam. Ki tehet róla ,hogy egy kisgyerek ha a világra jön nem azt kapja ami neki kell.Ki tehet arról,hogy egy lány -nö csak arra kell a férfiaknak,hogy kihasználják,megalázzák? Èn ? A tudatalatti választások, a bizonyitani akarás ,hogy én tényleg rossz vagyok!!Ki mondta ,hogy én rossz vagyok? mindenki, senki!
Elferdült világ, elferdült gondolatok. Miért kellett nekem mindég mindent bizonyitanom?? Miért nem hitt nekem senki? Miért nem mondtam ki nagyon fáj??? Miért sirtam magamban amikor senki sem lát?? Miért hagytam ,hogy belémrugjanak? Miért hagytam,hogy kihasználjanak? Túl rossz a világ vagy én vagyok túl rossz erre a világra?? miért kerestem mindég magamban a hibát akkor is ha nem én voltam hibás?? Szerettem volna jó lenni.... de nekem nem hitt senki!! Nagymamáim féltö keze óvott meg sok mocsoktól ami megtörténhetett volna ha ÖK nincsenek!! Ki hitte el nekem azt ,hogy én nem vagyok rossz?? Rossz irányba indultam! De magam erejéböl "kikupálodtam"!! Szerettek , gyülöltek , féltettek, kinoztak! èltem az életem és azt hittem ilyenek kell lennie. Nem tiltakoztam efogadtam. Összeroppantam!! Elég fájdalmat éltem át most egyszerüen nem birta a lelkem tovább! Meg akartam halni! Nem láttam értelmét annak,hogy tovább kinlódjam! Ott álltam a pokol kapuján, láttam a könnyeket amiket értem ejtenek. Láttam a fényt oh ,hogy hivott!! Megálltam de nem azért ,hogy visszanézzek!! Egyszerüen élvezni akartam az utolso óráimat,perceimet! De valami erö megrázott belüröl és kérdezte "MIT CSINÁLSZ???" Akkor észhez tértem de nem voltam boldog, hogy még is az élet mellett döntöttem. Könnyebb meghalni mint élni! Ez volt a kihivás! Talán ez olyan masohista dolog. Inkább szenvedek mint egyszerüen elmenni a fájdalmak, bajok elöl! Nem szeretem az életem ,de megbékélek vele. Béke ? Vagy csak most jön az igazi háboru? Jó pofát vágni a dologhoz, felemelt fejjel a napba nézni! Nem a sötétséget! Kinyitottam egy ajtot ,besütött a nap!Majd megvakultam, de itt vagyok. Testem , lelkem meggyötörve készen vagyok a harcra? Néha azt hiszem igen... de vannak napok mikor visszavágyom a sötétségbe. Nem vágyom emberi hangokra, nem vágyom napsütésre. Nem akarok elmenekülni.. nincs eröm hozzá! Szeretnék belekiabálni a világba ; ITT VAGYOK NEM GYÖZTÉL LE ÖRDÖG!!! Isten velem van! Nem imádkoztam! Beszélgettem Istenhez! Még is eröt adott! Velem volt , megsimogatott. Nem adtam magam könnyen! OH mennyit kellett szenvednem,,hogy tovább élhessek. Nem tudom lesz elég eröm tovább menni ezen az úton? De olyansokat megtudtam magamról, az emberekröl... Nem az a legfontossabb,hogy másokat szeressünk hanem elöször is ,hogy magunkat szeressük!!! Èn ugy gyülölöm magam ,mint senki ezen a világon. Gyülölöm a testem, gyülölöm a lényem! Nem tudom honnan jött belém ennyi gyülölet? Hiszen én mindenkit szeretek, respektálok. Csak magamat nem! Gonosz vagyok,csunya vagyok,rossz vagyok, vad vagyok, oh milyen beteg lélek az ilyen! Most nem sirok! Elfogytak a könnyeim. Üres vagyok , félek. Nem akarok , de élek! Mint egy moziban ugy látom magam. Ahogy itt ülök és a legbelsöbb gondolataimat megosztom emberekkel ,akik vagy megértenek ,vagy nem. Már az sem érdekel! Èn sem értettem sokmindent ebböl a világból. Hát engem sem kell ,hogy mindenki megértsen. Már nem olyan fontos ez nekem! A lényeg az talán, hogy én magat kell megértsem.Kezek, szavak nyulnak felém ,hogy segitsenek! miért nem kapaszkodom bele jó erössen? Miért nem akarom,hogy nekem segitsenek? Miért a fekete a kedvenc szinem? Miért gyötörnek rémálmok?? Hol van a kijárat??? Szédülök! Beleborzongok abba amit átéltem 44 év alatt!! Ki volt jó hozzám és ki nem? Sokszor pont azok akikben hittem azok rugtak belém!! Ès igy pont azok mellett mentem el akik jók lettek volna hozzám. Az a vak agyam az!
Mi lesz velem? Àprilistól járok csoportos therapiára. 2-3 évig. Elég idö nem? Most tapogatózom az alagutban, keresem a kijáratot. Ez olyan mint egy labirintus!Ha elvéted az utat akkor annyi. Ha belekapaszkodsz a segitö kezekbe akkor talán kijutsz ebböl a gödörböl. milyen érdekes annyira egyszerünek tünik a megoldás..... csak az a baj ,hogy annak tünik és egyáltalán nem egyszerü.
Megyek beveszem az antidepresszivát, alszom, rémálmaim jönnek-mennek. Fáj a testem ,fáj a lelkem.De itt vagyok és lélegzem.