29.01.2010

Elfogadtam a sorsom!Igaz tiltakoztam ellene!Nem könnyü egy betegségböl kilábalni amikor az ember azt sem tudja igazán mi is a baja.Gyogyulok?Nem tudom.Azt tudom csak ,hogy az a nagy vágy a halál után kezd megszünni.Tehát gyógyulok. Nem tudom, hogy és mikor lopakodott be az én agyamba ez a gondolat? Csak azt vettem észre ,hogy engem már semmi,senki nem érdekel. Gyülölöm magam az életem az egész multat de legföképpen a jövömet. Jövömet? Valahogy az agyamba férközött egy gondolat,hogy nekem nincs jövöm. Ezt egyre jobban tudatositotta bennem a multam. 13 éveskoromóta szenvedtem minden hónapban mint egy állat!Sokszor a legerössebb gyógyszer sem nagyon segitett,de én azt gondoltam ennek igy kell lenni mert csak igy lehetek anya. Na a többi betegségröl nem is kell beszélni. Többször volt a halál közelebb mint az élet. De a mai orvostudomány sokmindenre képes. Sok baj,fájdalom,bánat ért de valahogy biztam magamban és azt hittem én mindent meg tudok oldani.. Ez ment is egy ideig. De az a sok erö amit beleöltem az életembe, valahogy elfogyott. Egy nagy pofon az élettöl (ez volt ugylátszik az utolso) amibe beletört a bicskám. Igen tudom millio ember éhezik, millio embernek nincs munkája stb. De én egy vagyok a milliárdból.Nekem is meg van a magam lelke,fájdalma,bánata! Sokan nem értik meg ,hogy háború és isten tudja milyen borzalmak nélkül is kiéghet egy lélek. Nem minden lélek olyan erös hogy mindent eltud viselni. Nem sajnáltatom magam (mint néhány ember gondolja) Mindenkinek megvan a mag akeresztje ki jobban birja cipelni ,ki nehezebben. Nem az a lényeg hogy elhagytam magam,hanem az ,hogy elfogyott a kedvem élni. Nem akarattal dobtam el egyszerüen gyözött a rossz és én nem tudok ellene mást tenni, minthogy megprobálom megtalálni mi is az én életem értelme! Nehéz korban vagyok (44) amikor kezd lassan az ember visszafeleszámolni. Ès felsorolni mit is tettem eddig. Hát itt megáll a tudomány!Nem tudom miért vagyok itt,és miért kell még mindég ittmaradnom. Szenvedtem mint egy kivertkutya, bögtem hogy a szemem véresre dagadt.De azt nem tudom MIÉRT?? Az a válasz ami a kérdés! Ördögikör ez és ha beleesik az ember akkor nagyon nehéz kilábalni belöle! Èn probálkozom , de sokszor ugy érzem,hogy ez nagyon fárasztó és nem tudom miért csinálom. Ha ezt le kellene irni ; olyan érzés mintha az agyamon lenne egy takaró és akárhogy is cibálgatom nem akar lejönni. Tudom,hogy ott van és eltakarja a normális gondolatokat... de egyszerüen nem birok átlátni ezen a takarón.
Karácsony este itt ülltem magamban és egy régesrégi karácsony jutott az eszembe. Ahogy gondolkoztam egyre az járt az agyamban ,ennek véget kell vetni mert semmi értelme. 20 évenként ismétli a sors önmagát és nem a jó jön vissza hanem a rossz. Aztán itt dörömbölt az agyamban amit a dokim mondott! -Karácsony este meg fogja magát ölni Frau Lehmann!
Elöször igazat adtam neki.... majd elkezdett bennem dolgozni a DAC!!! Na nehogymár a doki mondja meg mikor lesz vége!!Ès igy a nagy vége helyett a DAC gyözött, amit a doki belémbeszélt! Hát érdekes foglalkozás a psychologia. Elsülhetett volna forditva is nem? De ugy látszik csak értenek ezek hozzá mert még mindég élek, és egyre kevesebbet filozom a halálon. Igaz az öngyilkosság is gyilkosság! Nagy lelki vitáim voltak , de az nem lehet hogy bünözövé válljak ,Igaz? Na most abban maradtam,hogy kivárom.Ha jön jön ha nem ,nem én nem siettetem. Nem birom már hallani azt sem ,hogy szeddjem össze magam! Nem vagyok szétesve! Belül fáj valami,belül ég a lalkem ÉS EZT NEM ÉN AKARTAM IGY!!!! Ha lenne rá gyors modszer akkor biztos kevessebb öngyilkos meg évekig elhuzodo therapia lenne!
Hogy mégegyszer tisztázzam és érthetö legyen, én nem akarattal lettem beteg,nem akarattal kinlódom hónapok óta! Ha ez tényleg nem hihetö sajnálom. Nekem már ugy is mindegy ,hogy hisznek-e az emberek vagy nem .Èn tudom,én élem ezt a lelki poklot át senki más! Nekem kell kimásznom belöle, csak nekem egyedül.

"Mintha minden gyász, amit általéltem,
Csöndes titokban fojtogatna most,
Mintha a ködök e magányos téren,
Lelkembe hamvaznák a bánatot,
Mely kihalt utcák során tovalézeng,
Mely szitáló közönnyel csepereg,
Magam vagyok ébren. Most ki se véd meg,
- Maradjatok itt szürke verebek!

Juhász Gyula: Budapesti ősz, 1905.

Eddig mindig élni szerettem
A kínszenvedést félretettem
És most hónapjaim nem nyitnak egy kicsiny ablakot
Ahol legalább képzeletben szabad vagyok
Nem tudom éveim vannak-e hátra
Vagy csak napjaim
De élni nem kívánok
Úgy szorongat a kín.
Körülfog és kibélel a depresszió
Gyorsan elpusztulnom az volna jó.
Az élőknek jó életet kívánok.

Weöres Sándor: Vers a pokolból

Ha az énszavaim nem elegek,hallgassátok meg a nagy költöket.